Menza és ejtőernyős ugrás: a Gólem Színház új üzleti modellt talált ki, hogy legyen pénze saját játszóhelyre

 

Forbes Magazin, G. Tóth Ilda

Legfeljebb egyszer játszhatják el a független társulatok a „nehézségeink vannak, adjatok pénzt!” típusú kalapozást, hosszabb távra azonban újfajta adakozási modellt kell kitalálni, ha életben akarunk maradni – mondja Borgula András, a Gólem Színház alapítója. Az élet dolgait a zsidók szemszögéből, jó adag öniróniával feldolgozó társulat tagjai például legújabban főznek a nézőknek – nem is rosszul.

Póréhagymakrémleves gránátalmával és szív alakú pirítóssal, édesburgonyás, pesztós spagetti csirkével vagy anélkül, gyömbéres csokis keksz – vagyis csupa afrodiziákum lesz a Valentin napi menü a GóleMenzán február 14-én. Az alternatív társulat, a Gólem Színház tavaly év elején vezette be azt a hagyományt, hogy havi egyszer ebédre hívja a nézőit, meg persze mindenkit, aki finomat akar enni 1500 forint ajánlott adományért. Így havonta átlagosan 70 adag étel árával, azaz 100 ezer forinttal, éves szinten pedig nagyjából egymillióval tudják kiegészíteni a 60-80 millió forintos büdzséjüket.

„Eddig mindig valamilyen nemzeti kaját, például izraelit, mexikóit, magyarost, marokkóit vagy jemenit főztünk. Egyre nagyobb a nyomás, hogy adjuk már ki szakácskönyvben az eddigi recepteket” – meséli Borgula András, a Gólem Színház alapítója.

forbes menza
A januári főfogás madzsadra, vagyis közel-keleti rizses, sült hagymás lencse volt, datolyamézes vasalt csirkével (vegáknak anélkül).

Az alapanyagok megvásárlásához pedig minden alkalommal egy „fővédnököt” vetnek be. Andráséknak lényegében szerencséjük volt, mert az első hónapban Janklovics Péter színész-humorista jelentkezett GóleMenza-támogatónak, pontosabban felajánlotta, hogy a legutóbbi előadása gázsijából vásároljanak be a főzéshez, a második hónapban pedig Király Júlia közgazdász volt a fővédnök.

„Mivel ők elég ismert személyek, hamar lettek követőik, így minden alkalommal akad, aki megfinanszírozza az alapanyagokat. Olyan ez, mint Tom Sawyer palánkfestése: egyre többen akarnak csatlakozni a klubhoz.”

András szerint a főzés a színház dolgozóinak és a színészeknek csapatépítés, és a közönség is szereti, mert ilyenkor nem színházi körülmények között találkozik az alkotókkal, lehet egy picit beszélgetni velük, jobban belelátni, hogy mit is csinálnak Gólem Színház név alatt. És a január végi ebéden valóban ott ültek a színészek, akik András rendezéseiben játszanak (merthogy állandó társulat nincs), ebéd után pedig körbevezették a közönséget a szomszédos Csányi utca 3.-ban, a Beliczay-bérházban a tervek szerint már a nyáron megnyíló Gólem Központban.

Merthogy egy év után a GóleMenza és a színház irodája is átköltözött a Jurányi Házból a Csányi utca 5. szám alatti Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárba, a végső otthonuk pedig a szomszédban lesz, irodástól, menzástól, próbatermestől és színpadostól.

„Újfajta adakozási kultúrát kell megteremteniük ma Magyarországon a színházaknak. Legfeljebb egyszer lehet eljátszani a nehézségeink vannak, adjatok pénzt! típusú kalapozást, hosszabb távra azonban valamiféle új üzleti modellt kell kialakítani, ha életben akarunk maradni. Mindenki szereti érezni, hogy az adományáért kap valamit, nálunk pedig egyre több ilyesféle akció van” – mondja András.
A leendő Gólem Központ, amely András nagy örömére épp a Broadway és a pesti zsidónegyed találkozásánál lesz, és a tervek szerint már a jövő évad elejére elkészül. Fotó: Sebestyén László

A GóleMenza mellett például nemrég bevezették a kistámogatóknak a rendszeres adományozási lehetőséget: havi ezer forintot – ahogy kalkulálnak, két-három kávé árát – kérik a nézőktől. „Ez az igazi crowdfunding: ha találunk 10 ezer embert, aki ennyit rendszeresen beletesz, simán elkészül a következő évadra az új Gólem Központ.”

A Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ ötlete négy évvel ezelőtt pattant ki András fejéből. A Gólem akkor ünnepelte a tizedik születésnapját, és András a párjával, Marcsa Barbarával (aki „előbb volt a csapat ügyvezető igazgatója, és csak később szerettem bele”) éppen a Balatonra tartott pihenni, amikor András azt mondta: „csinálhatjuk ezt még bármeddig, valahogy mindig összejön elég pénz, de én többet szeretnék!

Magyarországon helyhez kötik a színházat, ha látnak tőlünk egy darabot például a Jurányiban, akkor nem értik: azt mondják, a Jurányiban voltunk, de akkor meg mi az, hogy Gólem Színház?”

Aztán Stockholmban, egy inkubátorprogramban teljesedett ki a központ koncepciója, és András három évig házalt, mire megtalálta az erzsébetvárosi önkormányzatnál az ingatlant, amit tavaly tíz évre, ingyenes használatra megkaptak.

Az azonban egyelőre lényegében romokban áll. „Ugyan, pár százezerből megcsináljuk” – poénkodik András, miközben a lebontandó falakat, a tégláig levert vakolatot mutatja, és figyelmeztet bennünket, hogy a hátsó traktus egyik részébe csak erős idegzetűek lépjenek be, mert éppen csőtörés volt.

De fő az optimizmus: a színházteremben több mint száz néző elfér majd, és a színészöltöző is full extrás lesz, már csak azért is, mert miközben beruházásra nem lehet pályázati pénzt szerezni, a művészek rekreációs lehetőségeinek fejlesztésére kaptak egy kisebb összeget.
Menóra alakú mézeskalács, izraeli babka

Valaha itt, a Csányi utcában működött a Beliczay-féle mézeskalács-sütöde. „Mi is tervezünk egy pici péküzemet, ahol a klasszikus szív alakú mellett készülnek majd menóra- és Dávid-csillag-alakú mézeskalácsok. És persze nyitunk egy kis babkávézót (avagy babkázót) is, ahol – Budapesten egyedülálló módon – 10-15 féle babkát, azaz izraeli foszlós kalácsot lehet majd kapni, a sóskaramellástól a kesudiókrémesig.”

András ambiciózusan sorolja a terveket, annak ellenére, hogy – mint ő fogalmaz – „a kormány nagyjából évente rúgja ki a színházunk alól valamelyik finanszírozási lábat”. Legutóbb a taót bukták el, és ugyan sikerült az azt helyettesítő állami kalapból kétmilliót kapniuk, ez jóval kevesebb az eredeti 13 millió forintnál, a Gólem Központ becsült, 70 millió forintos kialakítási költségéhez pedig édeskevés.

Mindeközben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) 1,8 milliárd forint jutott ugyanebből a forrásból, holott nem is előadóművészeti szervezet, ám az összegből új kulturális központot hozna létre a Baross utcában. „Mi koncepcióval, konkrét darabokkal és csapatokkal pályáztunk, ők épülettel, valahogy manapság utóbbira jobban jut pénz” – von vállat András.

Azért, hogy a Gólem Központ kialakításához szükséges összeget összeszedjék – ami András sejtése szerint valószínűleg több lesz az elsőre belőtt 70 milliónál –, aktív fundraisingbe fogtak.

„Vannak úgynevezett nagyköveteink: Schmied Zoli (színész – a szerk.) például azt vállalta, hogy ha összejön egy bizonyos összeg, ejtőernyős ugrást mutat be, én könyvet írok az izraeli háborús élményeimből, és van köztünk olyan is, aki leszokik a dohányzásról, ha begyűjtötte a kitűzött összeget. Összeraktunk egy nászajándéklistát is, aki akar, vehet nekünk például székeket, meg mindenféle kellékeket. És lesznek jótékonysági koncertjeink, sőt vacsoránk is” – sorolja András.

forbes kep
Borgula András. Fotó: Sebestyén László

A műszaki igazgató mint miniszterelnök

A Gólemben alapesetben évi kettő-három darab fér bele a büdzsébe (a harmadik általában gyerekelőadás). Marcsa Barbara úgy találta ki az üzleti modellt, hogy a jegyeladások finanszírozzák az adott előadást, ha 80 százalékon van egy este a nézőtér, akkor már eltartja magát az a produkció. „Viszont ha háromszor ez alá megy, akkor szigorúan le kell vennünk a repertoárról a darabot, mert bedöntené az egész színházat.” Eddig a taóból finanszírozták a készülő, új produkciókat, a pályázati pénz volt a hab a tortán – most ezeket a kieső összegeket leginkább a nagyobb, céges adományozók, meg maguk a nézők rakják össze.

Áremelés is volt, igaz, még így sem éri el az ötezer forintot a jegyár a legdrágább darabra sem.

„Azért tudjuk ilyen kevésből fenntartani a színházat, mert lényegében magunk üzemeltetjük. A műszaki igazgatónk, Nádasi Iván például szerepel a Kiválasztottak című darabunkban is, mert kellett valaki, aki a meg sem szólaló miniszterelnököt eljátssza, ő pedig bevállalta – úgyis itt van reggeltől estig, mert a nap elején megépíti a díszletet, előadás után pedig lebontja. Nekem művészeti vezetőként az a legfontosabb feladatom, hogy motiváljam az embereimet. Amikor az izraeli hadseregben szolgáltam, megszoktam, hogy a Kelet-Európából és Oroszországból érkező katonák a legkevésbé motiváltak: mindent megcsinálnak, csak nincs hozzá kedvük. Mert túl vannak már az ilyen-olyan forradalmakon, a cárizmuson, a glasznosztyon…”
A kisebbségek kibeszéletlen ügyei

András azt mondja, rengeteg kibeszéletlen ügye van a kisebbségi társadalomnak, ezért fontos, hogy legyen zsidó színház. „Izraelben volt például arab és meleg színház is. Ugyanazokról a témákról beszélünk mi is, egy meleg színház is: a párkapcsolatokról, a családról, de úgy, ahogyan ők élik meg, mert nyilvánvalóan egy picit másképp néznek rá az adott problémakörre.”

Vagyis ne várjon senki ószövetségi történeteket a Gólemtől, nincs Mózes vagy József, sem Hegedűs a háztetőn – van viszont humor és önirónia.

kivalasztottakA Kiválasztottak című előadás például arról szól, hogy eltűnik az összes zsidó, a színházigazgatóktól a magyartanárokig, a hatalom pedig új ellenséget keres. A darabban konkrét személyek (politikusok és színházcsinálók) paródiája látható. Fotó: Gordon Eszter

„Sajnos még mindig áldozatszerepben van a magyar zsidó közösség –, persze ez érthető, ha arra gondol az ember, hogy mi történt a második világháborúban és után –, de nem lehet, hogy nekem, harmadik generációs zsidónak ebben az országban az áldozattudatom legyen identitásom egyik alappillére. Így nem lehet felnőni, nem leszünk soha független, erős, önmagáért kiálló kisebbség, ha még mindig azon ostorozzuk magunkat, mint a nagyszüleink annak idején: miért én maradtam életben?

Az áldozaton nem szokás nevetni – hát mi azért küzdünk, hogy ezt megváltoztassuk! Fontos, hogy nevessenek rajtunk, nevessünk egymáson, hogy végre normálisan, nyíltan tudjunk beszélni a múltról.”

András azt mondja, az ő személyiségét mélyen átformálta az izraeli hadseregben eltöltött három év. A rendező szakot is kint végezte el, „Libanonban konvojjal hoztak ki a seregből, hogy felvételizhessek.” Itthon előzőleg alkalmatlannak nyilvánították a sorkatonaságra: „gyerekkoromban egy kutya félig leharapta a karomat, én pedig megmutattam a sorozásnál a patchworköt a bőrömön, és azt kamuztam, hogy nem tudom rendesen használni a karomat.”

Kint veszélyes bevetéseken harcolt, megjárta például a libanoni frontot, és azt mondja, úgy érezte, ha azt túléli, mindenre képes lesz. „Ha ott logikusan belegondolsz a helyzetedbe, biztos, hogy leteszed a fegyvert és elfutsz. Nálam működött az agymosás: itthon mindig tízféleképpen elmondták, hogy mi miért nem fog menni, ott pedig azt tapasztaltam, hogy bíznak bennem.”

Forbes Magazin - az interjú ITT olvasható
szerző: G. Tóth Ilda
Fotók: Sebestyén László