,,Ez egy ideális hely arra, hogy önmagam legyek." Németh Virág, dramaturg

Németh Virág 2008-ban végzett dramaturg szakon, azóta a Gólem Színház állandó dramaturgja, írója, de dolgozott a kecskeméti Katona József Színházban is. Most ő vezeti a Gólem Stúdió felnőtt és ifjúsági tagozatát is...

 

Németh Virág 2008-ban végzett dramaturg szakon, azóta a Gólem Színház állandó dramaturgja, írója, de dolgozott a kecskeméti Katona József Színházban is. Most ő vezeti a Gólem Stúdió felnőtt és ifjúsági tagozatát is. A Stúdió diákjainak rendezett Rómeó és Júlia kapcsán beszélgettünk, aminek március 30-án lesz a bemutatója a Jurányi Házban. // JURÁNYI LATTE – NÉMETH VIRÁG

Borgula Andrással, a Gólem Színház vezetőjével, több éve dolgoztok együtt. Hogy indult a közös munka?

András az egyik egyetemi tanáromat, Radnai Annamáriát kereste meg, mert nagyon szeretett volna dramaturggal dolgozni, ám mivel akkoriban költözött haza Magyarországra, nem ismert egyet sem. A tanárnő engem ajánlott, András felhívott, beszéltünk, és viszonylag hamar kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk színházról is és amúgy az életről is. Ez 2008-ban történt, amikor lediplomáztam, és azóta is töretlenül tart ez a kapcsolat. A legelső munkánk a Trükk című előadás volt, Etgar Keret novellák alapján András írta a szövegkönyvet, én pedig az utolsó simításokat végeztem. Ahogy egyre mélyült a munkakapcsolatunk, egyre komolyabb feladatokat kaptam. A Szakácskönyv a túlélésért volt az első, amit közösen írtunk, Czingel Szilvia Szakácskönyv a túlélésért című könyve alapján, ami egy életút interjú, és Hédi néni történetéről szól. Az interjú alatt kiestek egy szakácskönyvből nagyon régi fecnik, és akkor derült ki, hogy Hédi néni Lichtenwörthben volt táborban. Azért, hogy „mulassák az időt” és elnyomják a bennük lévő éhséget, recepteket írtak a barátnőivel, és ételekről beszélgettek. Ezek a receptek fennmaradtak, és ez volt a kiindulópontja a munkánknak. Tulajdonképpen a huszadik századot eszi át Nagy Mari Hédi nénije az előadásban.

Úgy tudom, a kecskeméti Katona József Színházban is dolgoztál. Miért jöttél el onnan?

8 évig dolgoztam ott főállásban dramaturgként. Nagyon sokat tanultam Kecskeméten, szerettem ott lenni, sok színes műfajban kipróbálhattam magam, sokat írtam. De úgy éreztem, most jött el az a pont, amikor még a független szférában is szeretnék dolgozni. Tavaly kerültem át a Gólembe teljes állásba. Mindig úgy éreztem, hogy ez egy ideális hely arra, hogy önmagam legyek.

Meg lehet azt fogalmazni, mi a különbség egy kőszínházi és egy független színházi dramaturg munkája között?

Számomra az a nagy különbség, hogy sokkal összetartóbb, zártabb alkotóközösségnek érzem a független színházi munkáimat, mint a kőszínházit. Másfajta munkát, másfajta szakmai rálátást igényel egy független előadás. Itt sok esetben más a közönség típusa is, a kőszínházban jobban tudok ahhoz igazodni, hogy mi az előadás célja, kikhez szeretne eljutni. A függetleneknél arra kell figyelni, hogy ne veszítsem el az objektivitásomat, ne menjek a zártsággal, hanem próbáljak külső szemmel reagálni.

Dramaturgként mi jelent neked kihívást?

Őszintén szólva gyakorlatilag bármi. Fontos, hogy az adott munka, amit végzek, jelentsen nekem valamit. A Lefitymálvában nagyon érdekes feladatom volt. Még a próbafolyamat előtt, amikor Vinnai András még csak az írásnál tartott, akkor az internet legsötétebb bugyrait jártam meg. Nagyon furcsa keresési előzményeim maradtak. Igazi összeesküvés-elméleteket kerestem a zsidóságról, amiknek egy része be is került az előadásba. Érdekesnek találtam, hogy ezeket vajon mi működteti. Olvastam olyat, ami szerint a zsidóknak valahol a sivatagban van egy halálsugaruk, amivel tudják befolyásolni az időjárást, még homályos fotókat is mellékeltek. Iszonyú kommentáradat volt alatta arról, hogy ez igaz. Az nagyon izgalmas része volt az életemnek. Pont ezért szeretem a Lefitymálvát, mert úgy tud beszélni az emberi butaságról, hogy közben tudunk rajta nevetni.

Gondolom dramaturgként a Kiválasztottak során az lehetett kihívás, hogy négy szerző írta a darabot.

Amikor ilyen eklektikus csapatunk van, akkor sokkal jobb, ha ténylegesen hátra tudok lépni, rá tudok nézni kívülről a történésekre. Jobban szeretek nem bevonódni teljesen, mert egy idő után elveszítem az objektivitásomat, és az nem jó. De van, amikor az ember annyira élvezi a próbafolyamatot, hogy azt érzi, muszáj részt vennie a próbákon, mert különben lemarad valamiről. Nagyon jó hangulatú munka volt a Kiválasztottak.

Azt olvastam, hogy te olyan dramaturg vagy, aki sokat húz.

Azt gondolom, hogy az a történet, amit nem tudok elmesélni két órában, az nem éri meg, hogy elmesélődjön. Bagó Bertalannal csináltuk A vihart Kecskeméten, és az első verzió, amit leadtam neki, 30 oldalas volt. Kicsit megszaladt a kezem. Jobban szeretem, ha eljátsszák, és nem elmondják. Engem a színpadon azok a mondatok érdekelnek, amik nem azt jelentik, amit mondanak. De ez az évek során változott. Igazodom ahhoz, amit a rendező szeretne.

Mióta van Gólem Stúdió?

10 éve létezik. Eleinte olyan felnőttek kezdtek el járni akkor még Andráshoz, akik munka mellett, szabadidős tevékenységként szerettek volna színjátszóba járni. A folyamat akkorára duzzadt, hogy a munka nagy részét átvettem Andrástól, másrészt több stúdiónk lett, több korosztállyal. Van egy felnőtt stúdió, akik több éve együtt dolgoznak, van egy diákstúdió, ami friss, tavaly indult, akkor még együttműködésben a Madách Imre Gimnáziummal. Illetve van egy Köszi, közösségi színpad elnevezésű stúdiónk, ami a Bálint Ház programja, András és én vezetjük az ottani tanodát. Stúdióvezetőként Andrással egyeztetve olyan darabokat választunk, ami inkább hozzám áll közelebb, mert többnyire én foglalkozom a felnőttekkel és a diákokkal is. Ezeket az előadásokat tulajdonképpen én rendezem, András segítségével. Nagyon emlékezetes volt számomra a tavalyi ifjúsági stúdiós Önként, dalolva című előadás, amit Dancs Istvánnal együtt írtunk, kifejezetten a srácokra szabva, az ő történeteik alapján született meg a szövegkönyv. Az volt az első igazi rendezésem, valószínűleg ezért áll hozzám ilyen közel. Szerettem a tavalyi Steinerék havi sitcom sorozatot is, amit a felnőttekkel csináltunk.

Miért nyúltál most a Rómeó és Júliához?

Elsődleges oka az volt, hogy a diákstúdióban olyan munkát végzünk, ami a fiatalok jövőbeli terveinek megvalósulását segítheti. Amikor velük dolgozom, akkor években gondolkozom, hiszen van időnk, és úgy próbálom összeállítani azt, amit csinálunk velük, hogy az valami tanulási folyamatnak legyen a része. Úgy éreztem, hogy a következő lépcső az, hogy találkozzanak egy klasszikussal, ahol közelebb kerül hozzájuk ez a fajta színház is. Mészöly Dezső fordítását használjuk, nyilván rövidítve. Azt is meg kellett néznem, hogy milyen a társulat összetétele, és arra is kellett figyelnem, hogy mindenki találjon benne kihívást. Vannak szerepösszevonások, módosítások, került bele olyan szerep, ami nincs benne az eredetiben, de mégis a shakespeare-i szöveget mondja. Fontos, hogy mindenkinek tudjak mutatni valami újat, amiben fejlődhet. Ezúttal a formalista színház rejtelmeivel ismerkedtünk, ráadásul a diákok énekelnek, dobolnak az előadásban. Olyan helyeken vannak a zenei betétek, ahol nem akartam használni a szöveget. Mindig egy jelenetet kísér a zene, nem önmagáért, önmagában van.

Mire vagy a legbüszkébb a Stúdió kapcsán?

Az amatőr színház, a stúdiózás óriási szerelem, mert olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik mindig örülnek annak, hogy dolgoznak, és hogy együtt lehetünk. A legbüszkébb arra vagyok, ami a legkevésbé az én érdemem, hogy közösségileg mekkora élményt nyújt a diákoknak, hogy milyen közösségé kovácsolja őket ez a munka, és hogy sikerült olyan helyet biztosítani számukra, ahol biztonságban, szeretve érezhetik magukat. Szerintem ez fontos ebben az életkorban.

Bordás Katinka