Végigehetjük a 20. századot Nagy Marival, Hay Annával és Radnay Csillával – Interjú

A színésznőket történelemről, humorról és az interaktivitás nehézségeiről is kérdeztük.

„A nézők közelsége mindenfajta teatralitást kizár”
Szokatlanul szűk térben találkoznak egymással színészek és nézők a Szakácskönyv a túlélésért című előadásban, amelyben nem csupán a lágerben éhező nők mindennapjait ismerhetjük meg, hanem szó szerint végigehetjük velük a 20-dik századot. A színésznőket történelemről, humorról és az interaktivitás nehézségeiről is kérdeztük.

A néző azzal az előzetes elvárással ül be a darabra, hogy csak a lágeréletről fog szólni az előadás. Itt viszont az egész 20-dik századot végig esszük. Miért készítettetek ebből a témából ilyen átfogó művet?

Radnay Csilla A túlélők élete a holokauszt után két generációval nem csak a tragédia, hanem a feldolgozás szempontjából is fontos. Ezt viszont jobban meg lehet mutatni ilyen széles perspektívából. Érdekes szembesülni, mennyi tragédián, krízisen és konfliktuson kellett átmennie egy olyan embernek, aki az 1920-as években született és végig élte a 20-dik századot.

Hay Anna A főszereplő, Hédi néni mozgalmas évszázadban élt. Nekem éppen abban nyújt újat a darab, hogy nem csupán a fontos történelmi eseményekre fókuszál, hanem arra, hogyan folydogált egy átlagos nő élete ebben a korban, aki ráadásul zsidó volt.

Az előadás során nagyon közeli a kapcsolat a nézőkkel, hiszen egy szobaméretű terem a játéktér, a színészeket a terített asztaloknál ülő nézők veszik körül. Nehéz így játszani?

Nagy Mari A nézők közelsége mindenfajta teatralitást kizár. Csak őszintén és hitelesen lehet „játszani”, bármelyik helyzetben is. Nem könnyíti meg a feladatom az sem, hogy a nézők szinte körbe ülnek engem. Valakinek mindig háttal vagyok, és ez más beszédtechnikát igényel, vagyis egyszerre kell normális és emeltebb hangon is beszélnem.

HA Szerintem azért szerencsés ez a tér, mert így könnyebben alakul ki bensőséges atmoszféra a nézőkkel, ami ennél a darabnál elég fontos. Ha viszont ez nem jön össze, akkor az is sokkal jobban érezhető. Olyankor elég nehéz játszani. Nem beszélve a kommentelésről, suttogásról, ez is zavaróbb, mintha ugyanez a 15. sor környékéről jönne.

RCS Ezek valóban nehézségek, én mégis azt gondolom, az ilyen helyzetnek több előnye van, mint hátránya. Ahogy Anna is mondta, sokkal szorosabb és evidensebb a kapcsolat a nézőkkel, a visszajelzés azonnali és félreérthetetlen. Nehézsége talán a nézők számára van, akik ahhoz szoktak, hogy beülnek egy szép színházterembe, rájuk ereszkedik a sötét és onnantól csak figyelniük kell. Itt viszont teljes fényben ülik körbe a játékteret, szemközt egymással, emiatt alkalmanként érezhető a feszengés.

Rögtön tudtátok-e, hogy interaktív lesz az előadás? Alakultak-e ki váratlan vagy akár komikus helyzetek a nézőkkel?

NM Előfordult ilyesmi. Egyszer, amikor idősebb „vendégeim”, nézőim voltak, szóltak, hogy beszéljek hangosabban. Én ezt meg is tettem, amitől ugyan más lett az előadás, de természetesen az volt a legfontosabb, hogy hallják, amit mondok. Az is megtörténik néha, hogy a nézők összesúgnak, és megerősítik, amit mondok, vagy épp azt mondják, az ő esetükben vagy emlékeik szerint ez vagy az nem úgy volt.

RCS Mindenképpen szerettük volna a vendégség illúzióját kelteni. Viszont az már az adott este közönségén múlik, hogy mennyire kíván része lenni a játéknak. Az én általános tapasztalatom az, hogy a rántott párizsi még a legellenállóbb néző szívét is meglágyítja.

Sokszor felnevetnek a nézők az előadás alatt. Cél volt, hogy ne csak nyomasztó legyen ez a darab?

NM Részemről ez nem volt cél, de hogy idézzek a szövegkönyvből: „a nevetés orvosság”.

HA Vannak súlyos témák, amelyekről nagyon nehéz beszélni. A Holokauszt is ilyen. Szerintem az ember hajlamos arra, hogy a tragédiát eltartsa magától. A humor viszont eszköz arra, hogy a néző befogadja a történetet. Persze ez kényes a dolog, és ügyelni kell az egyensúlyra.

Az előadás során végig utazzuk a 20-dik századot. Más feladat elé állítja-e ez a forma a színészt a karakterek megformálásakor, mintha egy térben és időben szűk keretek közötti emberi drámát kell előadni? Melyek a nehézségek, és melyek az előnyök?

RCS Nem, a feladat ugyanaz, játszani kell. De mivel itt mindössze hárman vagyunk, ezért sokkal jobban egymásra vagyunk utalva. Borzasztóan kell figyelnünk egymásra.

HA: Szerintem mindkét forma ugyanannyi energiát igényel. Valójában nem az a lényeg, hogy melyik időben vagyunk, hanem az, hogy az adott karakter mennyit mutat magából, illetve az, hogy a rendezőnek milyen szándéka van ezzel. A Szakácskönyvben sok szereplő épp csak felvillan, a sok apró szerep pedig megkívánja, hogy nagyon eltérő karaktereket mutasson meg a színész. Egy túl erősen megrajzolt karakter viszont el tudja vinni a néző figyelmét a lényegesebb dolgokról.

NM Számomra az előadás egyik nehézsége és egyben szépsége és különlegessége is, hogy hol történeteket kell elmesélnem, hol pedig el kell játszanom helyzeteket a múltamból. Ráadásul más-más életkorban jelenítem meg Hédi nénit. Van, amikor egy nyolcéves kislányt, van, amikor egy hatvanéves nőt kell játszanom.

Van-e szerintetek üzenete a darabnak a jelen számára? Vajon tanulunk-e a hibáinkból akár társadalmi, akár egyéni szinten vagy ismétli magát a történelem?

HA Nagyon nehezen tanulunk a múltbéli hibáinkból. Ez már egyéni szinten is gondot okoz, és ezt tovább nehezíti, hogy a társadalom sem támogatja ezt a fajta gondolkodást. Nálunk szinte tradícióvá vált, hogy egymást hibáztatjuk, és mindenért bűnbakot keresünk. Nem csoda, ha nehezen fogalmazódik meg az egyes emberekben a hibáink beismerésének, feldolgozásának igénye.

NM Egyetértek Annával. Épp ezért az előadásunk célja az, hogy a nézők elgondolkodjanak ezen, és próbáljanak változtatni. Hédi néni elmeséli az egész életét. A darab elején azt mondja, nem történt vele semmi érdekes vagy különleges, csak annyi, amennyi sokunkkal is megtörtént. A sorsa sok emberéhez hasonlít, próbálta élni az életét, bármi történt is vele. Haza akart jönni, és boldog akart lenni. Így sikerült.

RCS Szerintem sem feltétlenül optimista a darab ebben a kérdésben. Bár azzal, hogy a konyha felől közelít a történelemhez, a pesszimizmusba (vagy realizmusba?) belecsempészi az otthon melegét, a hétköznapiságot és ezzel együtt a humanizmust is.

 szakacskonyv montazsAz interjút készítette: Hidas Judit