Interjú Schmied Zoltánnal

Hogyan született meg a GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni! című előadásotok?

A Gólem Színházzal és a Szamárfül Projekttel közösen úgy döntöttünk, készítünk egy gyerekelőadást. Megkerestük Bán Lindát, a Zsidó népmesék című kötet szerkesztőjét. Ebből a könyvből választottuk ki azokat a meséket, amikről eszünkbe jutott valami, vagy össze tudtuk fűzni azokat valamiféle Gólem történetté.

Nagyjából egy éve látható ez az előadásotok. Hogyan fogadták a gyerekek?

Őket nem az érdekli, hogy zsidó, indiai vagy milyen az a népmese, ami az előadás alapjául szolgál. Nekik csak a történet a fontos, arra kíváncsiak. A GóleMese tulajdonképpen a Gólem életre keltéséről szól, akinek meséket mesél a rabbi, hogy így élessze őt fel.

A szülőktől milyen visszajelzések érkeztek hozzátok?

Mindig nagyon pozitívan nyilatkoznak. Arra törekszünk, hogy a felnőttek is jól érezzék magukat. Ez egy igazi családi előadás. Egy gyerekelőadás pedig akkor jó, ha a felnőtt is élvezi. Ha elalszik a szülő, akkor ott baj van.

A GóleMesét a te rendezésedben mutattátok be. Amikor felkértek erre, rögtön igent mondtál?

A Szamárfül Projekt tagjaival régen sokat dolgoztunk együtt az Atlantisz Színházban, jó barátságban vagyunk. Bár a gyerekdarabot közösen találtuk ki, de szerették volna, ha valaki külső szemlélőként is figyeli a próbákat. Persze ez nem nevezhető klasszikus rendezésnek, inkább olyan csapatmunka, amely során megvitattuk az észrevételeimet.

Mik a további terveitek az előadással?

Már megvalósult egy Zsinamóka nevű program, aminek a keretében a Frankel Leó utcai zsinagógában játszottuk pár alkalommal a GóleMesét. A Gólem Színházzal közösen pályáztunk némi pénzre, hogy iskolásoknak is tarthassunk ingyenes előadásokat. Ezeket az előadásokat beszélgetés követte Verő Tamás rabbival. Időnként különböző fesztiválokra is eljutunk vele, jártunk már Prágában és az RS Fesztiválon is a darabbal, most pedig a Kaposvári Biennáléra jelentkeztünk.

A Lefitymálva a Gólem Színház egyik talán kissé tabudöntögetőnek nevezhető, groteszk humorral operáló előadása.

Nem tudom, mennyire tabudöntögető. A közönségtől eddig nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy túlságosan erős lenne a darab. Hat éve mutattuk be és azóta sem veszített semmit az aktuálisából, sőt. Jó látni, hogy a nézők ennyire szeretik ezt az előadást.

A Lefitymálva a Sanyi és Aranka Színházból került át a Jurányiba. Mennyit változtatott ez az előadáson?

Valóban kicsit más volt a Sanyi és Arankában a tér, mint a Jurányiban. Ráadásul a darab utolsó jelenetével nem voltunk teljesen elégedettek, ezért egy év után Vinnai András átírta azt, amit először a Vidor Fesztiválon próbáltunk ki. A kezdetek óta a díszlet is egyszerűsödött, hogy a Jurányiban is jól működhessen a darab. Játszottuk az országban több helyen, mert a Norvég Alap támogatásával olyan vidéki helyszínekre is eljutottunk vele, ahol régen zsidó közösségek éltek. Ezekhez az előadásokhoz kapcsolódott egy beszélgetés flódnizással, kóser pálinkázással, amik mindig nagyon érdekes élményt nyújtottak nekünk is.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a beszélgetések alkalmával?

Gyakorlatilag csak pozitívakat. Találkoztunk olyan emberekel, akik a régi vidéki – mára azonban szinte teljesen megszűnt – zsidó közösségek tagjai voltak. Érdekes módon negatív élmény még soha nem ért minket. A Lefitymálvából csináltunk tantermi változatot is, amit az előadás első jelenetéből hoztunk létre, amikor Bánki Gergővel becsöngetünk egy idősebb házaspárhoz a Dob utcában, hogy leolvassuk a gázórájukat. Jártunk gimnáziumokban is, de olyan helyre eddig még nem jutottunk el, ahol ez a téma kicsapta volna a biztosítékot.

Mik a további terveitek?

Szerintünk ideje lenne a külföld felé is nyitnunk. Varsóban már jártunk egyszer, ahol felirattal játszottuk az előadást. Nem tudtuk, hogyan fogadják majd, hiszen csak külföldiek nézték egy zsidó konferencia keretében a POLIN Múzeumban. Mi is meglepődtünk azon, hogy felirattal is jól működött, mert minden átjött a közönségnek. Csodálatos volt. A terveink között szerepel, hogy elvigyük Izraelbe és az Egyesült Államokba is, de ezen még dolgoznunk kell.

Kiknek ajánlanád ezt az előadást?

Gyakorlatilag mindenkinek. Olyan helyekre kellene eljuttatni, ahol a közösségnek valamiért gondot okoz egy kisebbség vagy egy olyan településre, ahol nagyon erősek az előítéletek vagy ahol teljes mértékben elutasítják akár a zsidókat, akár más kisebbségeket. Érdekes lenne látni, ott hogyan fogadják.

A Lefitymálva most tart a 78. előadásnál. Úgy gondolod, megéri a századikat is?

Elég ritka, hogy egy független előadás megérje ezt a számot, bár ez egy kőszínházban is nagy dolog. Mindenképp el kellene érjük ezt a bűvös számot, akkor is, ha akkor már csak pár embernek játszhatjuk az előadást, mert nem lesz iránta akkora érdeklődés. Mivel nagyon szeretjük, elég nehéz lenne abbahagyni.

Interjú: Dorogman Hédi

Fotó: Gulyás Dóra